Fesztival Hiros

Hírös lett az SMP

  A 2015-évi alapítás óta egyre többeknek cseng ismerősen az SMP neve – a Daimler, Audi és más vezető autógyárak beszállítójaként első és hátsó lökhárítókat gyártó, indiai tulajdonú globális nagyvállalattal bővült a kecskeméti cégek sora. Az SMP azonban mind céljaiban, mind méreteiben kiemelkedő, különlegességét és egyediségét pedig folyamatos növekedése mellett is megőrzi. Az SMP vállalati …

Hírös lett az SMP Read More »

Befejeződött az idei Hírös7 Fesztivál

Idén augusztus 19-27. között rendezte meg Kecskemét a Hírös7 Fesztivált, a város legnagyobb múlttal rendelkező, egyben legrangosabb fesztiválját. A népszerű hagyományos programok mellett számos újítással találkozhattak az érdeklődők. A kitűzött célok szerint a fesztivál 4 éven belül valódi, nemzetközi érdeklődésre is számot tartó turisztikai célponttá válhat. A rendezvénysorozat beváltotta az idei ígéreteket: a második lépcsőfok …

Befejeződött az idei Hírös7 Fesztivál Read More »

Kecskeméten járt az Anna and the Barbies

Fellépett a Hírös7 Fesztivál utolsó napján az Anna and the Barbies rockzenekar is, akik hangulatos, pörgős koncertet hoztak Kecskemét főterére. A zenekart 2004-ben Budapesten alapította Pásztor Anna énekes, valamint testvére, Pásztor Sámuel, gitáros, énekes. További tagok: Hernádi Dávid, basszusgitáros, Vághy Tamás,billentyűs és Bubnó Márk, dobos. Az együttest többek között szókimondó szövegei és az énekesnő kirívó …

Kecskeméten járt az Anna and the Barbies Read More »

Sütemények és pogácsák versenyeztek

Immár tizedik alkalommal rendezte meg a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület a Kecskeméti Süteménysütő Versenyt a Hírös7 Fesztiválon. A süteményeket a zsűri augusztus 27-én, vasárnap délután négy órakor értékelte a Főtéren, a Városháza előtt. Idén is öt kategóriában lehetett nevezni a versenyre: mézes sütemények, hagyományos és népi csemegék, Kárpát-medencei különlegességek, kalácsok és pogácsák, vendégváró sütemények. Ezenkívül kiemelt …

Sütemények és pogácsák versenyeztek Read More »

Compact Discora lazult a város

Augusztus 26–án óriási bulit csapott Kecskeméten a Compact Disco. Az országszerte ismert slágerek mellett egy új dallal is megörvendeztették a fesztivál közönségét. A zenekart 2008-ban alapította Lotfi Behnam “Begi” (groove-ok, effektek), Pál Gábor (billentyű), és Walkó Csaba (ének). Dalaikban az elektronikus és a popzene stíluselemei keverednek. A kis híján 10 éves zenekar nem először járt már …

Compact Discora lazult a város Read More »

Csiki Árpád nyerte a Hírös Vágtát

A Nemzeti Vágta előfutamát idén ötödször rendezték meg Kecskeméten, ezúttal is a Hírös7 Fesztivál keretei között. Az egész napos rendezvény csúcspontja természetesen maga a vágta volt, hiszen itt derült ki, képviseli térségünket a budapesti Nemzeti Vágtán. A Hírös Hét Fesztivál csúcspontja idén is az augusztus 26-án megrendezett Hírös Vágta volt. A rendezvénynek, a tavalyihoz hasonlóan most is …

Csiki Árpád nyerte a Hírös Vágtát Read More »

Beindult a főtér!

A Hírös7 Fesztivál szervezői extrém sportnappal egybekötött DJ show-t hoztak Kecskemét főterére augusztus 24-én, csütörtökön. A Beindul a főtér című, egész napos programsorozat célja, hogy segítsen a fiataloknak, hogy megtalálhassák a nekik legmegfelelőbb sportágat. Ennek szellemében 19:00 órakor idén először átadták a Példakép díjat. Ezt minden évben egy olyan sportoló nyeri majd el, aki követendő például szolgál …

Beindult a főtér! Read More »

Közel ezren támogatták a tanulókat a Hírös Vacsorán

Idén is résztvevői rekordot döntött a Hírös Vacsora elnevezésű iparkamarai kezdeményezés, amit csütörtök este rendeztek meg a városháza előtti téren. Egy évvel korábban több mint hatszázan vettek jegyet a szociálisan rászoruló tanulók támogatására szervezett jótékonysági vacsorára, idén ezt is meghaladta a vendégek száma. 2009-ben szervezték először a Hírös Vacsorát a Hírös7 Fesztivál részeként, a szakképzés …

Közel ezren támogatták a tanulókat a Hírös Vacsorán Read More »

Javában zajlanak a Hírös Vágta előkészületei a Rudolf Laktanyában

Javában zajlanak a munkálatok a Rudolf Laktanyában, ahol augusztus 26-án, szombaton rendezik Hírös Vágtát. Ahhoz, hogy a Nemzeti Vágta előfutamán a versenyzők, a fellépők és a nézők egyaránt jó érezzék magukat, a szervezőknek minden apró részletre oda kell figyelniük. Ötödik alkalommal rendezik meg Kecskeméten a Hírös Vágtát. A Rudolf Laktanya kiváló helyszín a rendezvény számára, …

Javában zajlanak a Hírös Vágta előkészületei a Rudolf Laktanyában Read More »