fbpx

Nova Prospect-interjú

Kiss József gitáros mesélt az együttesről

Az idén már 12 éves Nova Prospect a néha popos beütésű, helyenként progresszív elemeket is tartalmazó modern rockzenéjével mára stabil státuszt vívott ki magának a női frontemberrel kiálló rockzenekarok között. Jelenleg a 3. nagylemezük dalaival járják az ország klubjait, főként a Tales of Evening és a Leecher zenekarokkal közös “A fény nyomában” turnéval. Augusztus 23-án, a Kecskeméti Fiatalok Napján ők is színpadra állnak majd, ennek apropóján Kiss Józseffel, az együttes gitárosával beszélgettünk.

Honnan indultatok és az elmúlt 12 évben milyen nagyobb állomásokon, fejlődésen esett át a zenekar?

A zenekar 2007. április elsején alakult meg. Volt egy elődje, a jelenlegi tagok közül hárman is játszottunk a korábbi zenekarban. Amikor egy kis szünet után elhatároztuk, hogy új zenekart alapítunk, magyar nyelvű dalokkal és női énekessel szerettük volna megvalósítani. Az új banda akkor lett teljes, mikor rátaláltunk az énekesünkre, Gabira, ekkor csatlakozott hozzánk az első basszusgitáros is. A pop és a metál határvonalán való egyensúlyozást tűztük ki célul, azóta is ezen az úton haladunk. Sokak szerint szerencsésebb lenne, ha poposabb vagy metálosabb lenne a zenénk, de mi úgy gondoljuk, ez a zenekarunk különlegessége, hogy egyik irányba sem hajlunk el, helyette inkább a határokat szélesítjük.

Mi a véleményed, mennyire állnak máshogy az emberek egy női frontemberes együtteshez?

Mindig poén, ha rockzenei közegben énekesnő áll ki a színpadra, ez nyilvánvalóan plusz vonzerőt ad a zenéhez. De hátránya is van, olyan is akad, aki nem kedveli az ilyen felállású zenekarokat. Az utóbbi időben viszont szerintem felerősödött az extrém metál vonalon is az énekesnők jelenléte. Szélesedik a spektrum, aminek örülök, annak ellenére, hogy nálunk marad a tiszta ének hörgés helyett. Gabi színpadi jelenléte viszont az évek során egyre intenzívebbé, vadabbá vált, mára ellentmondást nem tűrő az előadása.

Mik voltak a zenekar életének főbb állomásai?

Természetesen, mint minden zenekar életében, nálunk is az első videóklip és lemez volt a legmeghatározóbb állomás. Mindkettőt elég gyorsan sikerült kipipálnunk, 2008-ban jött ki a Szabadon klipje, egyedi grafikai megjelenéssel, 2009-ben pedig megjelent az első lemez is. Ezután elkezdtünk koncertezni, főleg Budapesten, de kisebb városokban is jártunk. Nekem lassan 20 éves zenei tapasztalatom van, ez nagyon sokat számít, hiszen fontosak a kapcsolatok. Első vonalas zenekarok között is vannak barátaink, ismerőseink, így nyithattuk meg például az AWS februári koncertjét az Akváriumban, aminek, nagyon reméljük, hogy lesz folytatása. Nagyon jó lehetőség volt az is, hogy a második és a harmadik lemezünk a Hammerworld mellékleteként jelenhetett meg, a legtöbb új rajongónk ott ismerte meg a zenénket. 2017-ben Németország egyik legnagyobb metálfesztiválján mi képviselhettük Magyarországot, ez is örök élmény marad. Illetve az is hatalmas dolog, hogy 2018-ban a legjobb 30 közé juthattunk a Dalban, méghozzá saját erőből. Csodálatos élmény volt, annak ellenére is, hogy a selejtezőből már nem jutottunk tovább.

Mik jelenleg a banda céljai?

A harmadik nagylemezünk novemberben jelent meg, tavasz óta pedig két másik zenekarral jártuk az országot, ennek a turnénak október végén lesz a záróakkordja az A38hajón, számunkra ez az idei ősz legfontosabb eseménye. Presztizskérdés ott játszani, ráadásul az egyik kedvenc helyünk. Hamarosan elkezdünk dolgozni a negyedik nagylemez anyagán is, persze egyelőre még csak a dalírós fázisban. Jövő tavasszal pedig szeretnénk elindítani egy másik zenekarral közös turnét, zajlanak az egyeztetések, de hogy kivel, az még titok…

Milyen élményeitek vannak a kecskeméti koncertekről?

Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy felléphetünk az idei Hírös Héten is, az a tapasztalatunk, hogy az ilyen rendezvényeken jól tud működni a zenénk, sokszor jobban is szól, mint egy kisebb klubban. Noha a kecskeméti közönség tapasztalataink szerint nem tartozik a legerősebbek közé, nagyon jó érzés látni azokat az arcokat, akik már az első koncertjeinken is ott voltak velünk. Mivel Gabi óvónő, ezekre a fellépésekre gyakran eljönnek a csoportjába tartozó gyerekek és a szüleik is, ez is szuper élmény.  Sok zenekarral jó barátságban vagyunk az augusztus 23-ai fellépők közül, ezért is nagyon várjuk már ezt az alkalmat.

Leave a reply