Molnár Gitár Band a Hírös Héten

A zenekar mottója: „… mi már a ’60-as években is a ’60-as évek gitárzenéit játszottuk és a ’60 – as éveinkre visszatértünk a gyökerekhez…”


A ’60-as évek, immár klasszikussá vált,meghatározó gitárzenéjét,- The Shadows, The Ventures, The Spotnicks, The Dakotas stb. – játsszák, az akkor klasszikusnak számító 3 gitár (szólógitár, ritmusgitár, basszusgitár) és dob felállásban.

A kor meghatározó gitár együttesei és a ma már szépkorú gitárosaik, mint Hank Marvin (1941. UK), Nokie Edwards (1935. USA), Bo Winberg (1939. SVE) időtállót, örökzöldeket alkottak, már huszonéves korukban. Ezekből állított össze az együttes egy jókora csokorra való, egyórás repertoárt az augusztus 23.péntek 18.00-kor kezdődő Becherovka színpadi fellépésük közönsége számára.

A zenekar tagjai:
Molnár László – szólógitár
Badacsonyi Beatrix – ritmusgitár
Kurdics Mihály – basszusgitár
Kovács Gergely „Guci” – dob

“Rendkívül megtisztelő számunkra, hogy a rangos HÍRÖS 7 Fesztiválra ismételten meghívást kaptunk, mely meghívásnak örömmel teszünk eleget és bízunk benne, hogy a közönség is
kedvelni fogja azt a zenei stílust, melyet igyekszünk képviselni!” – üzeni a zenekar a fesztivál látogatóinak.

További bejegyzések

A zenekart 2011-ben alapította Csonka Zoltán gitáros, és Belicza András ütőhangszeres. Az együttest magával ragadta...
Igazi bulizós utcabál hangulatra számíthat a Hírös Hét közönsége az Olasz Meló koncertjén! Többek között...
Edu-show A zenekar 1998 augusztusában alakult 4 fővel de a mai felállását és nevét  2000-től...