Családi napok a Hírös7-en

A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház, valamint a kecskeméti Család- és KarrierPONT tagjai, munkatársai és önkéntesei idén is csatlakoznak a Hírös7 programsorozathoz. 

A kisgyermekes családok előtt ezúttal is nyitva áll – augusztus 23. és 29. között naponta 16 és 20 óra között – játszó-, pelenkázó-, szoptató-, illetve infoPONT-tal az esélyteremtési iroda és a CSAKPont Luca-kútnál megtalálható Baba-mama sátra.

A kuckó célja, hogy a néhány hónapos csecsemőkkel, kisgyermekekkel rendelkező szülők vagy az éppen rájuk felügyelő nagyszülők se maradjanak távol a programoktól.

Gyermekeink a kincseink elnevezésű rendezvény gyermekfelvonulásához idén, augusztus 21-én, vasárnap a babakocsik mellett ismét várják a kismotorral és futóbiciklivel érkező gyermekeket és családjaikat is. Számukra ezúttal is megrendezik az ügyességi versenyt a kecskemetimami-val. Minden résztvevő gyermek „jogosítványt” szerezhet, és természetesen díjazzák a legszebben feldíszített babakocsikat is.

„Mózeskosár körbejár” elnevezésű program keretében augusztus 21-én, vasárnap tíz kecskeméti újszülöttet és családját Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Engert Jakabné, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke köszönti, majd adja át részükre a mózeskosarat és a hozzá tartozó babakelengyét.

Hampel Katalin modelljeit reformkori divatbemutató keretében nézhetik meg az érdeklődők szintén augusztus 21-én, vasárnap. A viselettervező kollekcióját manökenek és közismert kecskemétiek mutatják be, majd a fináléban a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Egyesület is bemutatkozik. Az esemény háziasszonya Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke lesz.

A programok sorát az Együtt minden könnyebb! Tánc két lábon és négy keréken című érzékenyítő rendezvény zárja augusztus 29-én, vasárnap. A zenés-táncos délután során az érdeklődők megismerhetik a Roll Dance Budapest Kerekesszékes Kombi Táncegyüttes tagjait és mindennapjait, illetve egy rövid időre átérezhetik milyen az élet kerekesszékben. Az együttes célja, hogy tagjai szavak nélkül, a tánc nyelvén „beszéljenek” az elfogadásról, az esélyegyenlőségről.

 

További bejegyzések

Rendhagyó komolyzenei meglepetéssel készül a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a fesztivál közönségének augusztus 19-én, 19 órakor....
A világhírű Boney M zenekar egykori énekesnője, Sheyla Bonnick augusztus 25-én Kecskemétre látogatott, és a...
Új közlekedési rend a biciklistáknak Az idei Hírös Hét Fesztivál ideje alatt ideiglenes jelleggel új...