A 2009-ben alapított kínai Free Bear kórus az első olyan gyermekkórus, amely céljául tűzte ki az élet védelmét. A gyermekek számos országban jártak már különleges zenés előadásukkal, augusztus 18-án délután pedig a Hírös Hét Fesztivál közönsége is megismerkedhet velük.
Az IGW kínai zeneiskola elkötelezett a zeneoktatás iránt. Az IGW az angol „I Get Wish” rövidítése, amely arra utal, hogy az álmok valóra válnak. Az iskola rendelkezik Kínában az egyik legfejlettebb gyermekoktatási rendszerrel, melyben vegyítik a hagyományos, valamint az innovatív zeneoktatást.
Gyermekkórusuk, a Free Bear kórus a zene segítségével igyekszik szeretettel és szépséggel ellátni a világot. Többször lettek első helyezettek gyermekkórus kategóriában Kínában és a tengerentúlon egyaránt. 2015-ben Quing Dao-ban elnyerték a „Legszebb Harmónia” díjat gyermek és kamarakórus kategóriákban. 2016-ban pedig szintén első díjat vihettek haza a Los Angeles-ben megtartott Lansum Nemzetközi Kórusfesztiválon.
A kórus elkötelezett a szeretet és a zene népszerűsítésében. Számos jótékonysági rendezvényt és előadást tartottak szegénység sújtotta területeken, ahol a jegyek bevételét a helyi gyermekeknek adományozták. Emellett elhivatottak az állatok védelmére, beleértve a medvebocsokat és fókákat is. Innen származik a kórus elnevezése („Mentsük meg a medvéket!”) is. 2009-ben tartották meg az első olyan rendezvényt, amelynek a témája a feketemedvék megmentése volt. Az eseményt egy kínai állatvédő szervezettel karöltve hoztak létre. 2015-ben pedig meglátogatták a Szecsuán tartományban található Fekete Medve Mentőközpontot, ahol örökbe is fogadtak egy kis medvét, akinek az Esély nevet adták.
A kórus tagjai a nemzeti kulturális csere kis küldöttjeinek nevezik magukat. A Free Bear kórus többször szerepelt állami és diplomáciai eseményeken. Több mint tíz országot látogattak már meg, jártak az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Európában és Japánban is, ahol kulturális előadásokat és eszmecseréket folytattak. Augusztus 18-án, a Hírös Hét Fesztivál Nagyszínpadán kápráztatják majd el a kecskeméti érdeklődőket csodás előadásukkal.