A 2019-es Hírös Hét Fesztivál már bőven az elindulása előtt a média érdeklődésébe került, hiszen a szervezők ebben az évben kreatív gerilla-marketing akcióval jelentették be a két legnagyobb idei fellépő kilétét. Ákos és Geszti Péter nevei ugyanis a Félegyházi Pékség zacskóin tűntek fel legelőször. Azóta is rengeteg kérdés és találgatás övezi az augusztus 17. és 25. között megrendezett fesztivál programkínálatát, amelyet mostantól bárki átböngészhet a fesztivál megújult honlapján.
Ahogyan azt már megszokhattuk Kecskemét legrégebbi hagyományokkal rendelkező fesztiváljától, a klasszikus értékek megőrzése mellett idén is lesz meglepetés bőven. A Hírös Hét arculata ugyanis 2019-ben megújul, a fesztivál három részre válik szét: Hírös7 Classic-ra, Hírös7 New Generation-re és Hírös Vágtára.
Míg a Hírös Hét Classic különleges operett és musical előadásai az idősebb generáció számára kínálnak minőségi programokat, addig a New Generetion zenei és kulturális felhozatala a fiatalokat célozza meg. A Hírös Hét Classic keretei között olyan hazai sztárfellépők látogatnak Kecskemétre, mint Ákos, akinek 2019-es nagyturnéjának egyik állomása a kecskeméti fesztivál nagyszínpada és Geszti Péter, aki a Best of Geszti koncert keretei közt munkásságának legjavával örvendezteti meg kecskeméti rajongóit.
A fiatalok a legismertebb hazai lemezlovasokkal búcsúztathatják majd a nyarat: eljön Burai Krisztián, és itt lesznek a Best Face Fest népszerű fellépői is. Augusztus 23-án tartják a Tanévnyitó Fesztivált is, a főtéren hajnali 1-ig folyik majd a buli, az önkormányzat pedig aznap ingyenes éjszakai járatokat biztosít a fiataloknak és a gólyáknak a campusra, illetve a Domb Beach Strandra. A Hírös Hét ugyanis idén a Domb Beach Strandra szervezett hatalmas elektronikus partival, a WORLD IS MINE ✘ Elements nevű budapesti programmal is összekapcsolódik.
„Egy egyetemista fiatal új városba kerülve nem csupán a tanulmányaira szeretne koncentrálni, de fontos neki, hogy a sport vagy zenei karrierjét is tovább folytathassa. Ezért a Kecskeméti Fiatalok Napján, amelyet a Kecskeméti Ifjúsági Tanáccsal közösen rendezünk, helyi sportklubok és zenekarok mutatkoznak majd be. A kecskeméti zenekarok között pályázatot hirdettünk, több mint egy tucat együttes lép majd fel ezen a napon, közben változatos sportolási lehetőségeket biztosítunk a helyszínen és 8 csapat vidám ügyességi vetélkedőjére is sor kerül” – árulta el Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató.
Augusztus 17-én, a fesztivál megnyitóján ismét különleges zenei meglepetéssel kedveskedik a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar a közönségnek, ezúttal a kicsik legnagyobb kedvenceit öltöztetik komolyzenei köntösbe. Felcsendülnek majd a legkedveltebb mesefim-dallamok, de a Star Wars-rajongóknak is érdemes lesz kilátogatniuk a nyitókoncertre… Az előadás alatt hatalmas LED-kivetítő biztosítja majd a nem mindennapi vizuális élményt.
A fesztivál szervezői újra megteremtik a városi korzózás utánozhatatlan hangulatát, ismét felépül a Hírös Korzó, amelynek teraszain bárki kedvére élvezheti majd a finomabbnál finomabb ételeket és italokat. A hagyományoknak megfelelően, mekegő barátaink sem maradhatnak ki az idei programkínálatból, a szervezők ezúttal is sok-sok kecskés programmal készülnek a látogatóknak: lesz kecsketejben fürdés és főtéri kecsketerelés is.
Az egy héten át tartó rendezvényen nem Ákos és Geszti Péter az egyetlen sztárfellépő. Pál Attila kecskeméti színművész szervezésében egy látványos és varázslatos musical-gála erejéig színpadra áll többek között Szulák Andrea és Veréb Tamás is. Városunkba látogat egy állatvédő kínai gyermekkórus, a Free Bear kórus, és idén is lesz Színes Szőttes néptáncelőadás, többek között indonéz, horvát és szlovák vendégfellépőkkel. A Hungarian Nights Show magyar és amerikai táncosai pedig bravúros előadással: magyar folklór és amerikai rock -musical egyveleggel készülnek a nagyérdeműnek.
A sok tánc és zene mellett természetesen a lovas programok sem maradhatnak el: idén is a Hírös Héten rendezik meg a Hírös Vágtát, a Nemzeti Vágta előfutamát, és egy igazán izgalmas Harley Davidson találkozón többezer lóerő dübörög majd a hírös városban. Augusztus 25-én, vasárnap pedig a családok kerülnek fókuszba, hiszen csupa nekik szóló program közül válogathatnak: gyermekprogramok, játéktár, babakocsis felvonulás, Mózeskosár körbejár.