Igazi kuriózum: kecskefogatos fotók kerültek elő a fiók mélyéről!

A Tahitótfalun élő Czigányi Györgyhöz is eljutott a kecskeméti kecskés programjaink híre, és elküldött nekünk néhány igazán különleges, 80-90 éves fotót, amelyeken bátyja és annak kecskefogata található.

A képeken Czigányi László 5-6 éves kisgyerekként, büszkén szerepel az apró kocsi elé fogott két kecskéjével. Czigányi György elmesélte, nagyapja és édesapja állatszeretetének köszönhető, hogy testvére kisfiúként saját méretének megfelelő állatokat hajthatott. A családfő uradalmi intéző volt a grófi uradalomban, főleg lovakkal foglalkozott, így az egész család a Nyilak-birtokon élt, Zemplénagárd környékén.

A lenyűgöző felvételeket, amik lehetővé teszik, hogy bepillantást nyerjünk ezekbe az egyedülálló emlékekbe a fiúk nagyapja készítette, aki fotózással is szívesen foglakozott.

Lehettek más családok is, akik akkoriban kecskét hajtottak, de én nem tudok róla. A mi családunk híres volt az állatszeretetéről, így történhetett meg, hogy édesapám megcsináltatta a grófság mesteremberével ezt a kis kocsit és télre pedig a kis kocsiszánkót. A kecskéket pedig télen-nyáron befogták, nevelgették, tanítgatták, akárcsak a lovakat. Ahogyan a bátyám felnőtt, előbb pónifogatra majd nagylovakra cserélte a kecskéket – mesélte Czigányi György, a nyugalmazott kertészmérnök.

További bejegyzések

Miss Bee a Bestiák tagjaként lett híres. 2003-ban az éneklés mellett újságíróként dolgozott. 2006-ban a...
A Hungarian Nights Show magyar és amerikai táncosai izgalmas előadással: magyar folklór és amerikai rock...
DJ Pénzes mottója: „A lényeg, hogy szeresd a zenét és a közönséged” Soha nem zenélt...