Közel ezren támogatták a tanulókat a Hírös Vacsorán

Idén is résztvevői rekordot döntött a Hírös Vacsora elnevezésű iparkamarai kezdeményezés, amit csütörtök este rendeztek meg a városháza előtti téren. Egy évvel korábban több mint hatszázan vettek jegyet a szociálisan rászoruló tanulók támogatására szervezett jótékonysági vacsorára, idén ezt is meghaladta a vendégek száma.

éjihgu2009-ben szervezték először a Hírös Vacsorát a Hírös7 Fesztivál részeként, a szakképzés és a képzésben résztvevő rászoruló diákok támogatására. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére, a Tanyacsárda főtámogatói szerepe mellett évről évre egyre többen állnak az ügy mellé. Akár magánemberként, de egyre több cég is megjelenik a támogatók között. Kecskemét városa is az elejétől kezdve sajátjának érzi a jótékonysági estet.

A kilencedeik alkalommal megrendezett Hírös Vacsora a maga formájában egyedülálló az országban – árulta el a Kecskeméti Televízió kérésére Pintye László, a megyei iparkamara oktatási és képzési alelnöke. Hozzátette, a siker titka, hogy összekötik a kellemest a hasznossal: a jótékonykodás mellett egy jó hangulatú estét töltenek együtt a támogatókkal.

További bejegyzések

Augusztus 20-án a fesztivál nagyszínpadánál tartották meg az idei ünnepséget, amely egyben a Magyarok Kenyere...
A zenekar 1998 augusztusában alakult, 4 fővel, de a mai felállását és nevét  2000-től ismerhetjük....
Közönségszavazás az Aranyhomoknál Az idei évben a közönségszavazatokat az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület facebook oldalán “gyűjtik”, amelynek elérése: www.facebook.com/akegyesulet...