Háry, Háry, Háry ősbemutató és tűzijáték a főtéren

_DSC2356Az idei augusztus 20-i ünnepségen egy egészen különleges előadást láthattunk. A Háry, Háry, Háry című táncfantáziát kifejezetten a mai estére írta és rendezte Meskó Zsolt.

Háry legendás alakját, a magyar anekdotakincs egyik legjellegzetesebb darabját ezúttal új oldaláról ismerhettük meg: a jól ismert történetet táncos formában hozták el nekünk a művészek, a magyar néptánc legszebb zenéinek kíséretében. Ahogyan arra a cím is utal, a darabban három Háry-karakter is helyet kapott: a gyermek, a fiatal és az idős Háryval is találkozhatunk.

_DSC2335– Ez a darab kifejezetten ide, Kecskemétre született, ezért bővelkedik a kecskeméti utalásokban. A Garai János-féle obsitoshoz nyúltunk vissza, ebből alkották meg Kodály és alkotótársai is Háry alakját. Ezt az alaptörténetet bontottuk ki a darabbal. Az előadás során a valóság és a fantasztikum ütközik össze a színpadon – árulta el kérdésünkre a rendező, Meskó Zsolt.

Nagy szerepe volt az előadásban a zene mellett a humornak is. A folyton nagyotmondó, olykor komikus Háry alakjáról már az öreg Háryt megformáló, Jászai Mari-díjas Koltai Róbert mesélt nekünk.

_DSC2337– Én alakítom az idős, mesélő Háryt, átkalauzolom a közönséget az életemen. Persze folyton hazudozom. Tündéri szép történetet hoztunk el Kecskemétre, megkapó muzsikával – mondta el kérdésünkre a színművész.

Az ünnepi színdarabot az augusztus 20-án hagyományos tűzijáték zárta, ezúttal azonban a darab részeként csodálhattuk meg a Nagytemplom mellett felragyogó fénycsóvákat.

Fotó: Banczik Róbert

További bejegyzések

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Tanyacsárda Kft. idén is szeretettel vár minden...
A Hírös Hét szervezőgárdája a Családok Évében kiemelten fontosnak tartja a kerékpáros életmód népszerűsítését. Épp...
Ismét megrendezi vasárnap a Babakocsis és gyermekfelvonulás, gyermekköszöntő és áldás című népszerű programot a Nők a Nemzet...