Második alkalommal rendez a Hírös7 Fesztivál szervezőbizottsága Prímáspárbajt Kecskeméten, augusztus 21-én, hétfőn este 19 órakor. A párbaj résztvevői ezúttal Oláh Kálmán és Albert, Csanya János, Bangó János, és a verseny tavalyi nyertese: Ifj. Jóni György.
Elsőként egy kötelező feladattal indul a verseny: a Monti-csárdást kell előadniuk a zenészeknek. Kecskemét Kodály városa, épp ezért a második feladatnak egy Kodály-mű interpretálását választották a szervezők. Ezt követi majd az A-moll csárdás és a Pacsirtacsicsergés, amit már közösen, a négy prímás együtt ad majd elő. Itt az összhangot, az együttműködést fogja a háromtagú zsűri bírálni.
A zsűri tagjai:
Palotás József, zsűrielnök
Hegedű- és szolfézstanár, 40 évig volt az M. Bodon Pál Zeneiskola vezetője. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekarnak 1965 óta tagja.
Juhász Ágnes
A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola hegedűművész tanára, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertmestere.
Garaczi János
Egész életét zene mellett élte le. Évekig a Tanyacsárda konyhafőnöke volt, most ügyvezetője. Nagyon szereti a magyar nótát és a hamisíthatatlan cigányzenét.