Kecskemét lovasa ott lesz a döntőben

Kecskemét lovasa ott lesz a döntőben

IMG_7112

 Lezajlottak a Hírös Vágta előfutamai, már biztosan tudni, kik azok a versenyzők, akik részt vehetnek az öt órakor induló döntő futamon.

Az első fordulón Nyársapát, Kecskemét, Helvécia és Újkígyós lovasai csaptak össze. Az első futást a Kecskemét színeiben induló Hajdú László nyerte, Liptó nevű 5 éves pej heréltjével.

“Idén egy fiatal, kezdő lovat hoztam a versenyre. Kifejezetten erre a versenyre vásároltam meg. Nyerni jöttünk. Szeretném Kecskemét jóhírét tovább növelni a teljesítményemmel.” – árulta el Hajdú László.

A második előfutamot Kaskanytúval és Szabadszállással szemben a Szentkirály színeiben induló Csiki Árpád nyerte Lord Black nyegében.

A harmadik finalista a nemesnádudvari Kozó János lett, Mókás nevű lovával.

“Az elődöntő-futam a papírformát hozta, az általunk is esélyesnek tartott lovasok és lovak kerültek a döntő futamba, fantasztikusan izgalmas, kiélezett döntőre számíthatunk, három remek lovas jutott a fináléba.” -árulta el Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgató.

A kishuszár előfutam nyertesei: a kalocsai Hajnal József Mózessel és a fülöpházi Viszos Viktória lettek, így ők kerültek a döntőbe.

 

További bejegyzések

A Hírös Hét Fesztivál célkitűzéseivel összhangban, „Hírös Vacsora” címmel a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara X. alkalommal szervezi meg...
Néhányunk immár másfél évtizede csöppent salsa táncosként a karibi, kiváltképp a kubai kultúra kellős közepébe....
Szent István-ünnep és kenyéráldás a főtéren Augusztus 20-án a Hírös Hét Fesztivál keretei közt valóságos...