Brilli-Art

Brilli-Art

“A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság mind együtt. Az egyik ember ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc…”

Megvalósult álom. Ezzel lehetne leginkább jellemezni a Brilli-Art Studio Tánccsoport Egyesületet. A több éves munka és befektetett energia gyümölcseként létrejött egyesület méltán fémjelzi a tagok tánc iránti folyamatos, szűnni nem akaró rajongását és alázatát.

Céljuk, hogy tevékenységükkel ne csupán a saját álmaikat váltsák valóra, hanem minden olyan táncot szerető és táncolni vágyó emberét is, aki ellátogat hozzájuk.

Széles repertoárjukban mindenki –  óvódás kortól egészen a nyugdíjas korig – megtalálhatja a neki leginkább tetsző mozgásformát.

A társulat azt szeretné elérni, hogy a táncművészet minél közelebb kerülhessen az emberekhez, hiszen ez a fajta mozgás az önkifejezés egyik legősibb formája.

A tánccsoport előadását augusztus 25-én, csütörtökön 18 órakor, a latin tánc színpadon nézhetik meg az érdeklődők.

image4

További bejegyzések

Prímáspárbaj Első alkalommal rendez a Hírös Hét Fesztivál szervezőbizottsága Prímáspárbajt Kecskeméten, ezzel az eseménnyel egy...
Az AirtimeHeroes egy fiatal, lendületes freerunning (utcai akrobata) csapat. Egy igazi gang, akiket évek óta...
Félegyházi Pékség bemutatja: Szent István egy ország születése ünnepi előadás tűzijátékkal Történelmi rockoperával emlékezik meg...