Hagyománytisztelet és modern szellemiség az idei Hírös7-en

Hagyománytisztelet és modern szellemiség az idei Hírös7-en

Idén augusztus 19-27. között rendezi meg Kecskemét a Hírös Hetet, a város legnagyobb múlttal rendelkező, egyben legrangosabb fesztiválját.

Kedd délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, ahol bemutatták a fesztivál idei arculatát, amelyben ezúttal is nagy teret kap a hagyománytisztelet és a modern szellemiség. Homoki Tamásalpolgármester, aki a városvezetést képviselte a sajtóeseményen, hangsúlyozta, hogy a programsorozattal olyan fesztivált teremtenek a szervezők, amely nem csak a kecskemétieknek nyújthat kikapcsolódást, hanem országos és nemzetközi szinten is elismert lehet.

Ehhez adott a remek környezet: Magyarország egyik legszebb főtere, valamint egy lokálpatriótákból álló, lelkes szervezőgárda, akik új szemlélettel képesek megreformálni a több évtizedes múltra visszatekintő rendezvényt – tette hozzá az alpolgármester.

Ladányi Kovács Zoltán, a fesztivál igazgatója elmondta, idei mottóul azt választották: “Hagyománytisztelet és modern szellemiség”. Az 1934-ben alapított programsorozat a közkedvelt, hagyományos programok mellett idén is számos új elemmel gazdagodik.

Idén az ételeket a Street Food-vonalról hozzák majd a szervezők, de az elrendezésben is sok az újítás. A nagyszínpad és a lelátók maradnak a megszokott helyen, a kisszínpad viszont elköltözik a Kálvin térre, a borutcát pedig keresztben helyezik el. Az Arany János utcától a Kálvin térig tart majd a borosok területe a padokkal és asztalokkal. A Tér a térben nevű kis területre pedig fesztiválos, napernyős, vidám fesztiválhangulatot álmodtak meg. Itt lehet majd megkóstolni a Spaletta Kecskeburgerét, a BBQ Heroes kínálatát, valamint a Kecskeméti Sörmanufaktúra kézműves söreit is.

c02b4df43016d32af5eaab2fba079fe3

A fesztiváligazgató hozzátette, a Hírös7 a közösségek fesztiválja is. Ezt a szellemiséget felvonulásokkal is erősítik: lesz többek között lovas, kerékpáros és babakocsis felvonulás is.

A nyitóestén, augusztus 19-én a Kodály-emlékév előtt tisztelegve a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertezik, Gerhát László vezetésével. Emellett minden nap nagyzenekaros koncertekkel készülnek – Többek között Korda György és Balázs Klári, az R-GO, a Compact Disco, és az Anna and the Barbies ad koncertet a nagyszínpadon, a kisebb színpadon pedig 22 és 24 óra között lesznek zenei programok. A műfajok sokszínűségét jelzi, hogy játékos prímás párbajt is rendeznek a kiskunsági csárdák prímásainak bevonásával, nótaénekesek közreműködésével.

A fesztiválprogram hangsúlyos eleme lesz a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. Az esemény különlegessége, hogy a résztvevők augusztus 26-án csatlakoznak a Hírös Vágta felvonulásához, amikor a városban felvonul a térség húsz települése fogatokkal, hintókkal, huszárokkal. A Rudolf Laktanyából indulnak, a Kálvin téren köszöntik őket a települések polgármestereivel, majd visszatérnek a Rudolf Laktanyába, ahol a Nemzeti Vágta előfutama zajlik.

Leave a reply